A kezdetek - a 12 állat a kínai asztrológiában

Hol is kezdjem az egészet? Hogy jutottam ide? Azt majd a következő posztban, erős kezdésnek inkább elmesélem nektek, hogy milyen történetek vannak arról, hogy miért pont ez a 12 állat került a kínai horoszkópba. Mielőtt belevágunk, azt elmondom, hogy ezeknek semmi közük nincs a nyugati asztrológia jegyeihez, illetve a kínai asztrológiának is csak a felszínét kapargatja, ha tudod milyen jegyben születtél. Viszont fontos a kínai sorselemzésben és nagyon érdekes, izgalmas sztorik kapcsolódnak hozzájuk. Először nézzük meg, hogy hogy választódott ki ez a 12 állat. Több monda is van a kiválasztásról, az egyik szerint az állatok azon vitatkoztak, hogy ki legyen az első a kínai asztrológiai naptárban. Úgy döntötték el, hogy versenyt írtak ki: aki leghamarabb átjut a folyó túlpartjára, azé lesz az első hely. Aztán érkezési sorrendben megkapja mindenki a helyezését. A patkány egészen el volt kenődve, hogy neki esélye sincs nyerni, ezért cselhez folyamodott. Megkérte a barátját, az ökröt, hogy hagy másszon fel a hátára. Jól számolt, hogy nagy valószínűséggel ő lesz az első, aki átér a túlpartra. Így is lett, de mielőtt kimászott volna az ökör a folyóból, a patkány leugrott a fejéről, így behúzta az első helyet simán. 

 Jade király és a 12 földi ág

Ezen monda szerint Jade király unatkozott és egy nap magához hívatta a legfőbb tanácsadóját és elmesélte fájdalmát, hogy mivel ő a mennyben uralkodik, soha nem látta a földi állatokat, pedig kíváncsi lenne rájuk. A tanácsadó érdeklődött, hogy az összeset meg akarja-e nézni, de a király csak a 12 legérdekesebbet kívánta látni és a különlegességük alapján rangsorolni őket. De a tanácsadónak fogalma sem volt, hogy mi alapján válassza ki a 12 állatot. Hosszas tanakodás után úgy döntött, hogy meghívja a patkányt és egyúttal megkérte arra is, hogy küldje el a meghívót másik 11 állatnak. A patkány úgy is tett, továbbította az ökörnek, a tigrisnek, a nyúlnak, a kecskének, a sárkánynak, a majomnak, a kígyónak, a lónak, a kakasnak és a kutyának.  Megmondta nekik, hogy legyenek a palotában másnap reggel 6-kor. A patkány nagyon büszke volt magára, hogy meghívta a király és ezt el is újságolta a macskának, aki azonnal elkezdett aggódni, hogy el fog aludni és nem ér oda időben a palotába. Ezt elkerülendő, megkérte a patkányt, hogy keltse fel másnap reggel, nehogy elkéssen. Éjszaka a patkány átgondolta a dolgot és arra jutott, hogy milyen ocsmányul nézne már ki a macska mellett és az lesz neki a legjobb, hogy ha hagyja a macskát pihenni, ő meg megy a dolgára reggel a palotába. Másnap reggel 11 állat sorakozott fel a palotában, amit a kirány furcsállt és kérdezte is, hogy hol a 12. állat? Mivel nem nagyon tudtak válaszolni rá, a király elküldte a tanácsadóját vissza a földre, hogy hozza el az első állatot, amit meglát. Ez pont egy disznó volt. Mideközben a patkány azon aggódott, hogy nem a király nem fogja észrevenni, mert olyan kicsi a többi állat mellett, ezért felmászott az ökör hátára és ott elkezdett furulyázni. A hatás nem is maradt el, a király észrevette és ennek a különc, leleményes állatnak ítélte az első helyet. Az ökörnek pedig a másodikat, mert volt olyan rendes, hogy engedte, hogy a hátán furulyázzon a patkány. A harmadik a sorban a tigris lett, mert nagyon bátornak látszott, őt követte a nyúl a puha szőr miatt, majd a sárkány, aki a király szerint úgy nézett ki, mint egy nagy, erős kígyó, lábakkal. Majd jött a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas és a kutya. Szegény disznó nagyon csúnya volt, de nem volt más választás, neki kellett adni az utolsó helyet. Az eredményhirdetés és a helysoztók lezavarása utána érkezett meg loholva a macska az eseményre, de akkorra már nem maradt neki semmi, nem volt már ott semmi látnivaló. A macska természetesen nagyon dühös volt a patkányra és üldözőbe is vette, a monda szerint ezért nem tudnak barátok lenni. 

Tehát így került a kínai asztrológiában pont ez a 12 állat. Hogy mi a jelentőségük a kínai sorselemzésben? Hamarosan belevágunk abba is!  

Forrás